Jelentkezés önkéntesnek

A “hallgatlak” erdélyi lelkisegély szolgálathoz időközönként lehet csatlakozni önkéntesnek, telefonos vagy internetes ügyelőnek. 

Jelentkezéshez a következő űrlap kitöltése szükséges: 

Nincsen előzetes ügyelői elvárás, nem szükséges, hogy a jelentkező rendelkezzen segítői diplomával, humán területen végzett munka tapasztalattal vagy pszichológiai ismeretekkel. 

A jelentkezést követően, a működtető ÁRADAT Egyesület szakemberei egy interjú során kiválasztják azokat a személyeket, akik alkalmasak lehetnek ügyeletre.

Ezek a kiválasztott személyek számára egy több hónapos elméleti és gyakorlati képzést biztosítunk, ami összesen 120 órából áll. 
A képzés alatt a jelentkező ismereteket sajátít el a krízisintervenció területéről, tanul „hallgatni”, „értő füllel meghallgatni” és közben önismerete, empátiája is fejlődik. 

A képzés írásbeli és szóbeli vizsgával zárul, amire a jelentkező a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége – LESZ által kiállított tanúsítványt kap. 
Ezek után léphet az ügyelők sorába, amikor további segítséget kap a csoporttól, illetve a stáb vezetőjétől. Kezdetben párban fogadják a hívásokat, hogy az „új” ügyelők bátorságot merítsenek és tapasztalatra tegyenek szert. 

A képzést és a sikeres vizsgát követően a szolgálatot működtető ÁRADAT Egyesület önkéntesi szerződést köt az új önkéntessel.

Miért jó önkéntesnek lenni?

  • fejlődés önismeretben és emberismeretben
  • közösségi programok a stábokkal
  • helyi és külföldi képzéseken, konferenciákon való részvétel
  • hatékony kommunikáció fejlesztése, amit a magán- és szakmai életében is használhat
  • folyamatos fejlődési és tanulási lehetőség (a stábcsoportban, valamint szupervizortól)